Főoldal

Lélekgyógyító Alapítvány

Tatabányai Törvényszék
Pk.60.047/2015./9.

Szám: 1059.

Az Alapítvány célja:

A Lélekgyógyító Alapítvány az emberek egészségi állapotának javítását, testi, lelki, szellemi fejlődésük elősegítését, ismereti és önismereti tudásuk növelését, valamint a tudatos életvezetés megismertetését tűzte ki alapvető célul.

Mivel a gyerekek és a fiatalok vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, ezért kiemelkedően fontos feladatunk fellépni az érdekükben, fejlődésüket minden lehetséges módon elősegíteni.

Tevékenységünk:

1. Iskolák látogatása egyelőre még a Felvidéken, ahol előadásokat tartunk gyerekeknek, fiataloknak elsősorban önnevelés, önképzés, önmegvalósítás témakörökben.

2. Társadalmi események, pl. a Felvidéken figyelemfelkeltő futónapok szervezése, lebonyolítása, amiknek keretében a gyerekvédelemre, a gyereknevelés fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Ezt összekapcsoljuk az állatvédelemmel, hiszen az állatokat is bántalmazók kivétel nélkül a gyerekek közül kerülnek ki, tehát onnan jön a bántalmazó utánpótlás.

3. Egészségvédelemmel, életmóddal, kapcsolatos hiteles információk széleskörű terjesztése.

4. Lelki egészségvédelem, önismeret, önnevelés, önképzés elősegítése tanácsadással, szakemberek bevonásával.

5. Szabadidős programok, rendezvények (pl. futónapok, gyereknapok, stb.), megszervezése, lebonyolítása vagy a lebonyolításban való részvétel, családok és gyermekek számára.

6. Ingyenes egyénre szabott lelki segítségnyújtás. Hatásáról pár véleményt itt lehet olvasni: http://lelekgyogyito.eu/velemenyek/

7.  Hátrányos helyzetűek támogatására adományokkal.

8. Időnként és igény esetén támogatás gyűjtése autistáknak, fogyatékkel élőknek. (Több ilyen sikeres programon vagyunk túl.)

9. Mivel rengeteg lelkileg üres gyerek-fiatal és felnőtt van jelen a Tik Tok oldalon, ezért ott is elkezdtünk információkat, ismereteket megosztani, és próbáljuk minél több ember figelmét az emberi értékek felé fordítani. Mások megsegítésére közös munkára hívjuk őket. https://www.tiktok.com/@lelekgyogyitoalapitvany

Fontos feladatnak tekintjük a szegénység enyhítésében való aktív részvételt, ennek érdekében keressük a kapcsolatot az állami szervezetekkel, önkormányzatokkal, valamint más civil szervezetekkel. Ennek érdekében pályázatokon is indulunk.

A felsorolt programok megvalósításához önkénteseket is szívesen látunk.

A Lélekgyógyító Alapítvány Felvidéki társszervezete az Človek pre človeka – Ember az emberért Polgári Társulás. A munkát közösen végezzük.

A felsorolt programok megvalósításához önkénteseket is szívesen látunk.

A munkánk hatékonsága érdekében több közösségi oldalon is jelen vagyunk:

https://www.facebook.com/lelekgyogyitoalapitvany

https://www.facebook.com/emberazemberert

https://www.tiktok.com/@lelekgyogyitoalapitvany

https://www.instagram.com/lelekgyogyitoalapitvany/

Minden segítséget hálásan köszönünk!

 

Bankszámlaszám:
OTP BANK 11708001-20574107-00000000
Swift kód: OTPVHUHB
IBAN:HU09117080012057410700000000

Telefon: +36 30 834 01 52

E-mail címünk: lelekgyogyitoalapitvany@gmail.com

Szlovákiai koordinátor: Anett Bordovácsová Karvaiová, Vágfarkasd (Ö az említett polgári társulás vezetője.)

Telefon: +421-910-297-941 és +36 30 537 04 05

Email: anettbordovacsova@gmail.com

Facebook oldala: https://www.facebook.com/anett.karvaiova

Bankszámlaszám: ČSOB Bank SK16 7500 0000 0040 2993 3240
Kategória: Egyéb | 1 hozzászólás